Rólunk

 

Pár szó magunkról, hogy jobban megismerj minket.


Erzsi és ZSANI

 
20161124_Barefoot_Portraits_w_015_Barefoot_portraits-152-Edit_ODU2.jpg

fotó: Just Stay Natural

Mindketten a KREA Kortárs Művészeti Iskola enteriőr tervező - belsőépítész szakán végeztünk. Már tanulmányaink mellett számos munkán dolgoztunk együtt, és hamar rájöttünk, hogy jó csapatot alkotunk. Így 2013-ban megalapítottuk közös vállalkozásunkat, az Odú Design-t. Azóta is megannyi projektet vittünk végig közösen, és szereztünk tapasztalatot különböző területeken. 2017 nyarán csatlakozott csapatunkhoz Kata, aki az esküvők előkészítésében nagy segítségünkre van.


Tervezés

 

Munkánk része, hogy figyelemmel kísérjük az aktuális design tendenciákat, korszerű technológiákat, és nyitottak vagyunk minden újdonságra. Egy-egy tér vagy épp esemény tervezésénél harmóniába hozzuk a design-t a funkcióval és a megrendelő értékrendjével, igényeivel - így lesz kerek egész, életképes és szerethető a végeredmény. Ez persze a megfelelő kommunikáció nélkül nem lenne lehetséges - nagyon élvezzük, amikor az emberekkel beszélgetve egyre inkább kirajzolódik egy közös irány, amit igazán sajátjuknak éreznek, legyen szó magánlakásról vagy épp esküvőről.

Szeretünk új embereket és látásmódokat megismerni, ezért gyakran kooperálunk másokkal, ezáltal is bővítve a tervezési körünket. Ilyen úton találtunk rá az esküvők világára is, új emberek és lehetőségek megismerése révén. Ez a világ azért is vonzott minket, mert egy még kiaknázatlan területnek láttuk, ahol a koncepcióban való gondolkodás és a formatervezés gyerekcipőben jár, és úgy gondoljuk, hogy az enteriőrtervezésben elsajátított tervezői gondolkodásmódunkkal igazán újat tudtunk hozni a piacra. Elkezdtünk felkeresni olyan szolgáltatókat, akik hasonlóan gondolkodnak, és nyitottak voltak az együttműködésre, és megalakult csapatunk, a Barefoot Wedding Style. Így ma már nem csak mint Odú Design készítünk esküvői dekorációt, hanem egy szuper csapat részeként is.

 
IMG_1758_22.jpg

Barefoot Wedding Style

 

Csapatunkat, a Barefoot Wedding Style-t 2016 decemberében hoztuk létre. Hat különböző esküvői szolgáltatást nyújtunk - dekor, virág, grafika, desszert, fotó és videó/super8film rendelhető tőlünk esküvőkre, mindez egységesen, összefogva egy kézbe.

Csapatunk előnye, hogy egymás munkáját erősítve dolgozunk, a párral közösen megalkotva az esküvő koncepcióját, átfogó stílusát, hogy a meghívóktól kezdve a virágon, dekoráción, tortán és desszerten keresztül a fotó és videóig minden egységes képet alkosson. Így a végeredmény mindig egyedi, és minden részletében harmonizál egymással. Tapasztalataink szerint a párok gyakran feszült időszaknak élik meg az esküvőre való készülődést. Csapatunk erre a problémára kínál megoldást - velünk a pár egyszerre kommunikálhat 6 szolgáltatóval, így több idejük jut egymásra koncentrálni, és az esküvői előkészületek nem a stresszről és az idegeskedésről szólnak majd. Mivel csapatunk jól ismeri egymást és egymás munkamódszerét, és a csapaton belüli kommunikáció is összefogott, így a nagy napon minden gördülékenyen zajlik majd, és a pár gondtalanul élvezheti közösen megálmodott esküvőjét.

További információk a weboldalon:


Köszönjük, hogy ellátogattál oldalunkra!  


További képekért és érdekességekért kövess minket facebookon és instagrammon!